A CSAPAT TÖRTÉNELME

(1908-2012)

Az 1908-as alapító tagok

A klubot 1908. március 9-én alapította az AC Milant (akkori nevén Milan Cricket and Footbal Club) elhagyó, 44 fős svájci és olasz csoportosulás.

A Ristorante Orologio nevű, leginkább művészek által látogatott, jónevű milánói étteremben gyűltek össze Giorgio Muggiani grafikus és festőművész vezetésével.

Elégedtlenségük - mely végül új klub alapítására sarkallta őket, oka az anyaegyesület akkori játékospolitikája volt, amely az olaszokat favorizálta. Így született meg a külföldi játékosokat is elfogadó új egyesület, amely - hogy ezen nézetét így is kinyilvánítsa - az Internazionale, azaz nemzetközi nevet kapta.

Muggiani rögtön el is készítette a klub arany-kék-fekete címerét, amely ugyan több változáson is átesett az évek folyamán, ma azonban az eredetihez nagyon közeli formában díszíti a csapat mezét. Az első elnök Giovanni Paramithiotti, míg az első csapatkapitány a svájci Hernst Manktl lett.

Az újonnan alakult egyesület első sikere nem váratott sokat magára: a Virgilio Fossati neve fémjelezte csapat, mindössze két évvel a megalakulást követően, megnyerte az olasz bajnokság 1910-es kiírását. Ezt követte a második scudetto (olasz bajnoki cím - a szó jelentése pajzsocska, amely a mindenkori címvédő mezén viselt pajzs alakú, zöld-fehér-piros emblémára utal) 1920-ban, ekkor már az időközben az Első világháborúban elhunyt Fossati nélkül.

1928-ban a fasiszta rezsim kényszerrel összevonta a csapatot a Milanese Unione Sportivával, nevét pedig Ambrosiana SS Milanóra változtatta, a város védőszentjére, Szent Ambrusra (latinul Ambrosius) utalva. A klub címere és meze is megváltozott. Az Inter a teljes mezt uraló, Milánó város címerében is szereplő Szent György keresztel játszotta meccseit.

1929-ben ismét névváltozás következett, ezúttal AS Ambrosianára. Ezen a néven nyerte meg a csapat harmadik bajnoki címét 1930-ban. 1931-ben megint új nevet kapott az egyesület, mivel az emberek továbbra is Internek hívták, ami a tagokon keresztül nyomást helyezett az új elnök, Pozzani vállára. Így lett a csapat három éven belül a harmadik nevén AS Ambrosiana-Inter. Ezzel a névvel két további bajnoki cím következett: az 1937-1938-as és az 1939-1940-es kiírásban is az Inter gyűjtötte a legtöbb pontot. Az első Coppa Italia győzelem a két bajnoki cím közé beékelődve, az 1938-1939-es szezonra datálódik.

1927 és 1940 között játszott a klubban annak máig legnagyobb legendának számító játékosa, Giuseppe Meazza, akinek nevét ma a stadion is viseli. Ő továbbá a klub történetének legeredményesebb játékosa is, 408 meccsen szerzett 287 góljával.

A Második világháborút követően, 1945 októberében a csapat utolsó névváltoztatása következett, ekkor Internazionale FC Milanóra.

Giuseppe Meazza (1910-1979)

A Cevenini fivérek (mind az öten az Interben játszottak)

Meazza visszavonulását követően újabb nagyszerű generáció volt feltörőben, melynek egyik legjelesebb alakja a magyar Nyers István volt. Nyers mellett meghatározó volt még az olasz Benito Lorenzi és a svéd Lennart Skoglund.

A sikerek fő kovácsa azonban a játékosként 1938-ban világbajnok Alfredo Foni vezetőedző volt, aki végül két bajnoki címet nyert, jelesül a hatodikat (1953) és a hetediket (1954). 1955. május 28-án aztán bekövetkezett az az esemény, amely nagyban meghatározta az Inter történetét: a csapat teljes jogú tulajdonosa az olajmágnás Angelo Moratti lett. Moratti a gyenge 1954-1955-ös szezont követően menesztette Fonit, akinek regnálását öt sikertelen év alatt tíz edzőváltás követte. Ezen időszak alatt kétszer is Meazza vezette a csapatot, aki azonban nem tudta megismételni a játékosként elért sikereket.

Moratti elnöki regnálása tehát nem indult éppen sikeresen, azonban 1960-ban sportvezetői pályafutásának legjobb húzását követte el: leszerződtette vezetőedzőnek az argentin Helenio Herrerat. Herrera ezt megelőzően a Barcelonát vezette két idényen keresztül, mellyel két spanyol bajnoki címet, egy spanyol kupát és egy Vásárvárosok kupáját nyert. Sikerei ellenére azonban távoznia kellett, mivel több személyes nézeteltérése is támadt a klubon belül, többek között a korszak legnagyobb barcelonai sztárjával, a magyar Kubala Lászlóval.

Moratti tehát azonnal lecsapott a tehetséges trénerre, aki később három bajnoki cmíet (1963, 1965, 1966), két BEK-et (1964, 1965) és két Világkupát (1964, 1965) nyert a csapattal.

Nyers István (1924-2005)

A klub történetének legsikeresebb időszaka volt az Herrera-éra. Az akkori csapatot a mai napig csak úgy emlegetik Grande Inter (Nagy Inter). A csúcsot mindenképpen a három BEK-döntő jelentette. 1964-ben a Real Madridot múlta felül 3-1-re, majd a következő, 1965-ös fináléban a korszak egyik legnagyobb sikercsapatát, az Eusébióval felálló, kétszeres győztes Benficát verte 1-0-ra. A következő szezonban elődöntőig jutott a csapat, melyet a későbbi győztes Real Madrid búcsúztatott 2-1-es összesítéssel. Az 1967-es évben ismét a fináléig menetelt az Inter, a lisszaboni döntőben azonban 2-1-re kikapott a skót Celtic-től.

A sikerkorszak kiemelkedő játékosai voltak többek között Giacinto Faccetti, Sandro Mazzola, Armando Picci, Tarcisio Burgnich, a spanyol aranylabdás Luis Suárez és a brazil Jair.

A kétésgtelenül világklasszis embereanyag mellett azonban a siker legfőbb klucsa Herrera védekezésen és kontrajátékon alapuló taktikája, a Catennaccio volt, amely évtizedekre meghatározta az olasz futball fejlődését és külföldi megítélését. A rendszert az osztrák Karl Rappan alkotta meg az 1930-40-es években, azonban Herrera volt az, aki tökélyre fejlesztette, és igazán nagy sikereket ért el vele.

Grande Inter

Giacinto Facchetti (1946-2006)

Sandro Mazzola (1942-)

Luis Suárez (1935-)

Mint minden nagy korszak, a Grande Inter érája is véget ért egyszer. Moratti és Herrera távoztak a felejthető 1967-1968-as szezont követően, melyben a csapat erejéből csupán a Serie A ötödik helyére futotta.

Az edzői teendőket a korábbi sikerkovács Alfredo Foni vette át, míg az új elnök Ivanoe Fraizzoli lett. Foni azonban csak egy helyet tudott javítani az egy évvel korábbi, gyenge szereplésen, így a szezon végeztével mennie kellett. Helyét egy jól csengő név, a paraguayi Herriberto Herrera vette át, aki azonban csak nevében hasonlított a híres elődre. A Juventusszal az azt megelőző szezonban bajnok mester is csak egy ezüstre volt jó 1970-ben, akit végül a gyenge 1970-1971-es szezonrajtot követően menesztettek.

Giuseppe Baresi (1958-)

A nyolcvanas években a csapat szinte lemásolta a hetvenes évekbeli teljesítményét: új elnök (Ernesto Pellegrini, 1984), edzőváltások, csalódást keltő teljesítmény a Serie A-ban és a nemzetközi porondon, valamint egy újabb Coppa Italia győzelem (1982). Nagy nevekben pedig nem volt hiány, hiszen a csapatnál olyan játékosok fordultak meg az évek során, mint Karl-Heinz Rummenigge, Daniel Passarella, Enzo Scifo, Liam Brady vagy éppen Marci Tardelli. 1986-ban aztán érkezett edzőnek Giovanni Trapattoni, aki akkoriban a Juventusszal halmozott sikert sikerre (10 év alatt hat bajnoki cím, két UEFA-kupa- és egy BEK-győzelem). Vezetésével ugyan remekül kezdett a csapat, mégis trófea nélkül zárta a szezont, csak úgy mint a következőt. Ennek ellenére hagyták dolgozni, aminek 1989-ben a 13. bajnoki cím lett az eredménye, melyet pontrekorddal és csupán két vereséggel abszolvált a csapat. A történelmi szezont két bajnoki bronz és az első UEFA-kupa-győzelem követte, amely után azonban Trapattoni visszatért a Juventushoz.

1995-ben érkezett az egykori tulajdonos, Angello Moratti fia, Massimo Moratti, és átvette a klubot. Moratti új játékosokat hozott a csapathoz, úgy mint Roberto Carlos, Paul Ince, Javier Zanetti, 1997-ben pedig Ronaldo. Majd ezek a szerzemények Zanetti kivételével, aki 1999-ben csapatkapitány lett- távoztak is pár év múlva.

2004-ben Moratti lemondott, az új elnök Giacinto Facchetti, a klub egykori hátvédje lett. Visszahozta a klubhoz Adriano-t, majd leigazolták Dejan Stankovic-ot. A 2004-2005-ös szezonban az új edző Roberto Mancini lett, és olyan új játékosok jöttek vele, mint Cambiasso, Davids, Veron vagy Mihajlovic, majd további nagy nevek (Figo, Samuel, Solari, Pizarro).

A 2006-os olasz "bundabotrányt" követően 17 év elteltével újra az Interé lett a bajnoki cím. Ez az év nyarán érkezett Vieira, Maicon, Ibrahimovic és Fabio Grosso, majd a Chelsea-től visszaérkező Hernán Crespo.
Szeptemberben azonban egy szomorú hír sújtotta a csapatot: elhunyt az egykori Inter játékos és elnök, Facchetti. Emlékére a csapat visszavonultatta a 3-as számú mezt.

Karl Heinz Rummenigge (1955-)

Giovanni Trapattoni (1939-)

Inter 1989-ben

Massimo Moratti (1945-)

Az 1997-1998-as csapat 

A 2006/2007-es csapat 

A 2008-09-es szezonra egy nagynevű edző, José Mourinho érkezett a csapatot irányítani. Rögtön az első idényében megnyerte a bajnokságot. A 2009-10-es szezonban sorozatban ötödször ismét az Inter lett a bajnok, emellett még sikerült megnyernie az Olasz Kupát és a Bajnokok Ligáját is. Mourinho az idény végét követően távozott az Intertől.

A BL győztes csapat 2010-ben

Oldal: Klub Történelem
F.C. INTERNAZIONALE MILANO RAJONGÓI OLDAL - © 2008 - 2024 - internews.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat